Gondolatkarantén

Már hiszek, mondta Neo Morpheusnk és lezuhant a tetőről

Bajnok lesz a Lakers!
de nem biztos...

Kínosan rossz sablon, de az az egy biztos a 20-21-es NBA szezonban, hogy semmiben sem lehetünk biztosak! Tavaly december huszonkettedikén rajtolt el az idei NBA szezon. Az a szezon, amiről nem beszélhetünk úgy, hogy ne az előzővel kezdenénk. A covid letarolta az NBA-t is, de BUBBLE-al (amikor Orlandoban, a világtól elszigetelve játszották le a maradék alapszakasz meccseket és a teljes rájátszást) ezt valamennyire kompenzálni tudták. Szponzorok, nézők megetetve, belefért még egy kis BLM, leégett a Bucks és a Clippers, mennybe ment a Miami, bajnok lett a Lakers, mindenki elégedett.

Mindenki elégedett?

Ebben a buborékban a csapatok egy része nem is vett részt (akiknek esélyük sem volt rájátszásba jutni), így fordulhatott elő, hogy olyan együttesek találkoztak a pályán már az első fordulóban, akik közül az egyik 9! hónapja nem játszott tétmeccset, miközben az ellenfele 2 hónapja még a pályán volt. Hogy az ér-e többet, hogy a sérültek gyógyulhattak, a fiatalok fejlődhettek, az izmok épülhettek, vagy az, hogy tétmeccseket játszott a csapat, de közben kizsigerelték őket, még nem tudjuk.nba-9.jpg

Azt már a startnál tudtuk, hogy visszatér John Wall és Kevin Durant mindkettőnek örülünk. Azóta viszont kihúztuk Spencer Dinwiddie, Klay Thomson, Markelle Fultz és Caris LeVert nevét is aktuális csapatuk rosteréből. Mindannyian nagyon fognak hiányozni.

És ezzel rá is fordulhatunk az esélylatolgatásokra. A GSW-t amúgy is csak a legnagyobb fanok tartották bajnokesélyesnek, de Klay kiesésével szerintem ők is visszatértek a földre. Sokakkal ellentétben én egy playoff helyet azért így is megszavazok nekik.

A Clippersnél bejött az, hogy a tavalyi blama (3-1-ről kiesni a Denverrel szemben) után próbáljék komolyabban venni az alapszakaszt, kevesebbet dumálni, többet játszani. Még a keret átalakítása után is az egyik legerősebb csapat maradt, de a médiában sokkal kevesebb szó esik róluk, mint tavaly. És ez a nyugalom jól is jöhet.

Papíron több csapat is van, amelyik odaérhet akár a főcsoport döntőbe is, de reálisan nézve a Denver és a Utah lehet az, akiknek tényleg lehet esélye. Előbbinél Jamal Murray teljesítményének tartós magas szinten tartása, utóbbinál a saját árnyékuk átlépése lehet a kulcs. Egyikben sem hiszek.

A Portland, Dallas, Memphis, Phoenix, GSW, Spurs hatosfogatból szerintem bárki, bárhol végezhet. Leszenek csúnya leégések és váratlan győzelmek, de még a Portlandben és a Dallasban sem látok annyit, hogy odaérjenek a konferencia döntőbe.

Érdekes, hogy Keleten ezzel szemben nem látok igazán kiemelkedő csapatot, cserébe viszont 5-6 csapat ugyanolyan esélyekkel indul. A Bucks erősödött, de akármennyire is szimpatikus nekem Giannis Antetokounmpo nekem még mindig nem bizonyította, hogy ő az a vezér, aki a csapatát döntőbe viszi és ott esetleg nyerni is tud vele. A Boston Hayward nélkül is borzasztóan erős. A Philly meglepően nagyot megy az év elején, de lehet hogy nekik csak ez az edzőváltás (Brett Brown helyett Doc Rivers) ahhoz, hogy ne csak papíron, hanem a valóságban is trónkövetelővé váljanak. Az Indiana a keleti Utah, vagyis akármi történik, hozza a megbízható, néha kicsit szürke játékot, amivel majd odaér a 4-7. hely valamelyikére.

A fogadóirodáknál jelenleg a Hardennel feltőkésített Brooklyn Nets a valódi contenderek elit klubjának tagja (Clippers, Bucks, Nets), de én nem hiszek abban, hogy Irvingnek nem megy el szezon közben az esze, hogy mindenki egészséges marad, ÉS még valaki védekezni is fog. A Nets a legnagyobb BOOM or BUST csapat a ligában, benne van, hogy a történelmileg is kiemelkedő támadójátékukkal végigrobognak a mezőnyön és mindegyik meg nem értett hős (Irving, Durant, Harden) egy-egy aranygyűrűvel lesz gazdagabb. De benne van az is, hogy egy első körös playoff kiesés után újra szétesik a csapat és a Houstonhoz került draftcetlik valóban aranyat érnek majd 2-3 év múlva.

Továbbá nagy tétben mernék rá fogadni, hogy a Toronto és a Miami sem a jelenlegi 9. és 13. pozíciót foglalja majd el a 72 körös alapszakasz végén.

Szóval kezdetét vette egy igazi Battle Royal, ahol mindenkit egyszerre engedtek be a küzdőtérre, mindenkinek van saját fegyvere, és senki, de tényleg senki sem tudja megmondani, hogy a végén ki marad állva.960x0-148_1.jpg

Egy csapat maradt ki az eddigi felsorolásból, aki nem más, mint a tavalyi bajnok a Los Angeles Lakers. Őket egyelőre elkerülik a sérülések, az új arcok beépítése zökkenőmentesen zajlik, nincsenek botrányok, nincsenek ügyek, úgy látszik, még a covid is elkerüli őket. És egy ilyen zaklatott szezonban, mindennél többet érhet a nyugalom. Az a nyugalom, amit jelentős mértékben Lebronnak köszönhetnek. Ahogy idősödik, egyre tudatosabb, egyre profibb (ha létezhet ez), egyre jobban figyel a csapattársaira, egyre jobb mentor. Soha nem játszott még ilyen kevés percet 32.4), de olyan hatékonysággal dolgozik, hogy így is 23.9 pontot, 7.9 lepattanót és 7.5 asszisztot átlagol. Neki már csak két célja maradt: átvenni Michael Jordantől a GOAT pozíciót és egy ligában játszani a fiával Bronny Jamessel. A következő 2-3 évben mindkettőre lesz lehetősége, meglátjuk tud-e vele élni.

Emiatt a nyugalom-céltudatosság kombó miatt mondom azt, hogy jelenleg a Lakers a bajnoki cím legfőbb várományosa. De ha közhellyel kezdtem, akkor illik is azzal befejezni: a bajnoki címet nem év elején, hanem nyáron kell megnyerni. Mert szaladhat most bármennyire jól az a szekér, ha Anthony Davis megsérül, vagy a rájátszásban a fál csapat kiesik covid miatt, akkor máris dől minden.

Szóval, bajnok lesz a Lakers, de nem biztos…

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkaranten.blog.hu/api/trackback/id/tr4416402566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gondolatkarantén

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása