Nápoly fantasztikus hely, jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki képes megbirkózni azokkal az idegesítő tulajdonságaival, mely hozzátesz a nagy egészhez, de senki nem sírna, ha végre változtatnának rajta. Sok helyen olvastam, hogy „bolondos forgatag”, „mediterrán káosz”, „fantasztikus sokszínűség” és hogy ezektől lesz igazán vonzó. Hát nem, nem ezektől lesz vonzó, hanem ezek ellenére is vonzó, mert a serpenyő másik felében oly sok minden van, hogy az ember még ezeket is megbocsájtja, de azért ne menjünk el mellette szó nélkül.

1. Szemét mindenhol

A nápolyi emberek olyan magtól értetődő természetességgel dobják el a szemetet, mint ha a nem tudnák, hogy azok a fém állványok (AKA: kuka) a nagy zsákokkal valójában a szemét ideiglenes eltárolására lettek rendszeresítve. Itt nem egyszerűen sok a szemét, hanem varázsszőnyegként borítja be az összes utcát. Ha esik, akkor a nedves szeméten lépkedhetsz, ha fúj a szél, akkor ördögszekérként görgeti tovább a zacskók és dobozok tömkelegét a naplementébe.

2. Teljes szervezetlenség

Van tömegközlekedés, de vagy sztrájk van, vagy csak technikai okok miatt szünetel a szolgáltatás, de ha szerencsés módon el is kerülöd ezeket, arra biztosan számíthatsz, hogy a tervezett menetrenddel köszönő viszonyban sem áll a valóság. Ha az utolsó buszra vársz, és már 10 perce ott kéne lennie, jó tanácsként azt mondom, hogy ne várj tovább, mert úgysem fog jönni!

3. A közlekedés összes résztvevője az életedre tör

A közlekedési lámpák egy részével ugyanaz a helyzet, mint a tömegközlekedéssel. Ha működik is, csak arra jó, hogy foglalja a helyet az univerzumban, ugyanis a legritkább esetben törődik vele bárki is. Pár nap kell, hogy hozzászokjon az ember, de hamarosan azt veszed észre magadon, hogy meg sem próbálod megkeresni a zebrát, vagy figyelni a zöld jelzésre. Vagy bátran elindulsz egyedül, vagy megvárod, míg kellő számú sorstárs összegyűlik és csordaként álljátok útját a hömpölygő forgalomnak. Tök mindegy, hogy biciklis, motoros vagy autós, bármelyik megölhet a zebrán, vagy akár a járdán is, ha nem vigyázol.

4. Szemünk előtt rohadó történelem

Az, hogy a lakóházak nagy része milyen állapotban van, tükrözheti a hanyagságot, vagy az általános anyagi helyzetet, vagy egyszerűen a nemtörődöm mentalitást. De van egy önkormányzat, van egy állam, vagy legalábbis lennie kellene valakinek, aki foglalkozik a történelmi örökségekkel. Ha Pompeit nem borította volna be 10 méter magasan a vulkáni hamu, akkor már tuti nem lenne belőle semmi. Néha az az érzésem, hogy az a dicső nép, aki ezeket a csodákat alkotta, valamilyen balszerencse során kihalt/ eltűnt, és akikkel ma találkozhatunk, egyszerűen a helyükre költöztek és ugyanolyan vendégek csak mint mi, esetleg annyi különbséggel, hogy ők tovább maradnak.

5. Halláskárosodás nélkül nem úszod meg

A mutogatással egész jól megbarátkoztam, de a folyamatos üvöltés egy idő után beszivárogott a fejembe és forró savként marta szét az agyamat. Tudom-tudom, a mediterrán temperamentum, de olyan, mint ha északról dél felé egyre jobban csavarnák fel a hangerőt, mert Milánóban pl. egész elviselhetőnek tűnt. Néha konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy a megfigyelt két ember mindjárt összeveri egymást, vagy épp a vasárnapi menüt egyeztetik, miközben egymástól egy méterre álltak, folyamatosan gesztikuláltak és visítottak egymás arcába.