Gondolatkarantén

Winter is coming!

Közeleg a tél! Milyen egyszerű megállapítás, és mennyi rettenetes következményt rejt magában. És most nem arra gondolok, hogy a „Mások” már lerombolták a Falat és nagy erőkkel masíroznak felénk, élükön a jeget okádó sárkányukkal, meg a buta arcú vezérükkel. Ha csak az lenne, akkor nem félnék. Nem töltene el a rettegés. De tudom, hogy Joulupukki is készülődik. Feni már a szánja talpát, hegyezi Rudolf szarvát, a Jézuska már csóválja a fejt, hogy idén is mennyi rossz gyereket hordott a hátán a föld, a BKK-nál is újra fogalmazzák az elnézést késő levelüket arra az esetre, hogy ha megint leesik az első centi hó, és székes fővárosunk élete teljes 36 órára leáll a vismajor esemény miatt.

Eddigi életem egyetlen biztos pontja az, hogy mindig, minden körülmények között megérkezik az ősz, és utána beköszönt a tél. Elmondta anyukám, tapasztaltam a saját bőrömön, megtanultam az iskolában, ennek ellenére minden nyáron biztos vagyok benne, hogy ez most tényleg nem érhet véget. Biztosan valami nagyon primitív ősi és elnyomhatatlan ösztön, olyasmi lehet, mint a fa tövébe hugyozás, aminek szintén semmi értelme sincs, mégis mindenki csinálja. Látom a naptárat, kényszerítenek, hogy visszaállítsam az órát, mintha a közelgő sokkra akarnának felkészíteni. Na nem tapintatosan, inkább olyan bunkó, nemtörődöm módján, ezzel is alátámasztva, hogy kis csíra vagy a világmindenségben, úgysem tudsz ezzel mit kezdeni. Persze az elején direkt nem figyelek a jelekre. A kerti medencét még szeptemberben is kint hagyom, minden nap tisztítom a vizét, mert biztosan lesz még olyan meleg, hogy lehessen használni. Reggel akkor is szandálban (igen, mi a bajod a sportszandállal???) indulok el, ha az ujjaim között kis jégvirágok nőnek ki, az autó ablakáról meg kaparni kell a jeget. De ez ugye lehet egy váratlan szibériai eredetű hideg levegő beáramlás következménye. Ez nem az ősz, vagy akár a tél eleje az még a nyár, csak az eddig olyan egyenes dereka kicsit megroppant, de pár meleg nap és újra rendbe jön. Rendbe jövünk igaz?

Jó, a gyerekek elmennek suliba, a szomszéd éjjelre bekapcsolja a kazánt, a strandok bezártak, pénteken nincs dugó az M7-en a Balaton felé, leáll a komp, fél8kor más sötét van, de ez még a nyár igaz?!

A sapkát csak megszokásból veszem fel, nem azért mert fázom. Kesztyű? Nem, azért azt nem. Mindennek van határa. Itt például a fagyos pocsolyák és a kellemetlen torokfájás lesz az egyik átkelőhely a túloldalra. Útlevél? Az nincs. Talán ez a tavalyról maradt könyvjelzőként használt száraz falevél jó lesz.

De idén más lesz! Megpróbálom a pozitív oldalát nézni a dolognak. Megmondta a pszichológus is, az a lényeg hogy mindenben meglássam a jót! A télben például az a jó, hogy, hogy… Na jó, én ezt nem csinálom! Leszarom mit mondott az a köcsög! Hát a télben semmi jó sincs! És most ne gyere nekem itt a téli ünnepekkel, meg a tiszta téli levegővel, forralt bor, gesztenye, karácsonyi vásár. Bla-bla. Ez mind-mind csak valami aljas télfetisiszta lobbi aknamunkája, ami évszázadok alatt elhitette az emberiséggel, hogy nekünk ez jó.

Olyan, mint amikor a meki azzal kampányol, hogy a fáradt olajat visszagyűjtik, és ettől már környezetbarát lesz a moslék. Olyan, mint ha a szent inkvizíció azzal csábítaná vallomásra a boszorkánynak valót, hogy humánus lesz az égetés, mert pár perccel a tűz meggyújtása után úgyis nyakon szúrják. Azt a kis időt meg fél lábon is. Meg különben is ki lesz kötve, ne rikácsoljon itt nekem!

De engem nem vernek át. Átlátszó lózungok ezek, miközben a másik serpenyő púposra van rakva. Nem szeretem a nehezen induló autót, a kora esti sötétséget, a sok réteg ruhát, a fagyott kutyaszart, a torokfájást, a fűtési szezont, a reggeli párás ablakot. Nem szeretem a fázós füleket, az elgémberedett ujjakat, a látszó emberi leheletet, a téli sportokat, a szürkeséget. Nem érdekelnek a szépen lehulló levelek, nem dob fel a hóesés, nem akarok vihogva elesni egy befagyott tó jegén, nem csúszom le sehonnan szánkóval, tőlem akár ki is húzhatnánk ezt a kínos 3-4 hónapot a naptárból. Jeget már csak az italomban, vagy a hűtőszekrényben szeretnék látni.

Kérlek téged Tél, most utoljára beszéljünk, próbáljuk felnőtt módjára megérteni a másik álláspontját. És hidd el, hogy nem rosszindulatból mondom, de nem akarlak többé látni, DÖGÖLJÉL MÁR MEG!