Gondolatkarantén

Zuhanás

• Végül eljöttél.
• Ahogy terveztük.
• Ahogy terveztük.
• Nem kéne itt lenned.
• Neked sem.
• Észre fogják venni, ha nem vagy ott a névsorolvasásánál. Egy-két óra és rájönnek.
• Ez elkerülhetetlen. Bár titkon örülök, hogy arról a listáról hiányozni fog a nevem.
• Akkor elszántad magad és nem érdekelnek a következmények?
• De nem kárhoztatlak, ha te nem. Én viszont nem megyek vissza, így következmények sem lesznek.
• Ha te sem, én sem. De nem kell ezt tennünk.
• Neked, nem kell! De nekem nincs más megoldás.
• Tőled tanultam, hogy mindig van más megoldás!
• Ezt már százszor megbeszéltük. Kérlek, ne kezdjük újra, ehhez már nincs erőm. Nem hagyom, hogy kényszerítsenek, többé nem. Akkor inkább ez. Ezt én akarom. Ebbe nem szólhat bele senki. Még te sem!
• Nem szólok bele. Elfogadtam, csak féltelek. Nem akarlak elveszíteni.
• Nem fogsz elveszíteni soha, mindig a tiéd leszek. De ez már nem az az élet, amiért érdemes tovább küzdeni.
• Belegondoltál, mi lesz így a többiekkel? Akik itt maradnak, és számítanak rád?
• Ne légy igazságtalan, ne rakd rám ezt a terhet! Magamra sem maradt elég erőm, a többiekre már jó ideje nem tudok figyelni, csak önáltatás az egész. Elkoptam az évek alatt, nem maradt bennem semmi, amit adhatnék. Mindig is erősebb voltál, majd te segítesz nekik. Én hasznavehetetlen vagyok.
• Nekem te adtál erőt. Egyedül amúgy sem bírnám. Ezért megyek veled. Ezért is.
• Imádom, hogy ezt mondod, de nem akarom. Neked itt a helyed fent. Sokkal jobban eligazodsz ebben az új világban. Én meg majd lent megvárlak.
• Jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ. Emlékszel? Nem hagyom, hogy egyedül tedd meg. Ne hozd meg helyettem a döntést. Nem teheted, nem engedem.
• Mindig szerelmes voltam beléd. Tudtad? Gyerekkorom óta. Mióta az eszemet tudom. Mindig olyan komoly voltál, soha nem értettem, honnan ez a hatalmas elszántság, ez az eltéríthetetlen céltudatosság mindenben. Mintha küldetésed lenne. Én csak sodródtam, néha beléd kapaszkodtam, te meg hagytad és csak úsztál velem át az életünkön.
• És te tudtad, hogy én beléd. Csak azt sajnálom, hogy nem mondtam, hogy nem tudtam jobban kimutatni, hogy nem tudtam többet adni.
• Soha nem adott nekem senki annyit, mint te. Ez így volt jó. Annyira boldogok voltunk, hogy változhatott meg minden? Egy ideje már nem a saját életemet élem. Néző vagyok a színdarabomban és valami fatális véletlen miatt egy rossz forgatókönyvíró bábja lettem.
• Semmi nem változott. Bennem semmi. Az élet változott meg körülöttünk. Jöttek és végül elvettek mindent. Persze nem egyszerre. Először csak beszéltek, mi hallgattunk, néha félrenéztünk. Nem pofonokat kaptunk, vagy botot. Az könnyű lett volna. Észre sem vettük és lassan lefaragták a büszkeségünket, megtörték, simára koptatták a lelkünk. Amikor már kalapáccsal verték szét a mindennapjainkat, senki nem volt elég bátor, hogy eléjük álljon. A maradék életünket elvitte a szél, most pedig bakancsok taposnak a helyén.
• Látod? Semmit nem hagytak nekünk, csak ezt a döntést.
• És ha ez sem a miénk? Ha csak önáltatás? Ez már nem is döntés, hanem a teljes megadás. Menekülés. Te is tudod, hogy a híre sem fog eljutni a többiekhez. Nekik meg mindegy. Két üres rubrika leszünk a táblán, két értelmét vesztett sorszám, két kifakult lap a nyilvántartásban. Nyom nélkül múlunk el a világból.
• Nem érted igaz? Nem másokért csinálom. Én nem vagyok forradalmár. Én soha nem is akartam nyomot hagyni. Én csak élni szerettem volna, de annyira hogy most inkább belehalok. És nem vagyok tekintettel senkire. Rád sem. Ne haragudj.
• Az én céltudatosságom csak látszat volt. Nekem csak te vagy. Nélküled semmi vagyok. És nem haragszom. Nem is tudok.
• Akkor hallgass, gyere ide és fogd meg végre a kezem. Szerinted milyen magas?
• Nem tudom. Nem mindegy? A vége ugyanaz.
• Igen, a vége ugyanaz. Csak arról álmodom már évek óta, hogy miközben zuhanok, újra szabad leszek, még ha csak pár másodpercre is.
• Talán tényleg így lesz. Most végre kipróbálhatod.
• Indulunk?
• Indulznk.