Az élet olyan, mint egy vonat.
És mint minden rendes vonat, csak a megállókban áll meg, ami közte van, az nem érdekli. Nem tesz kivételt, nem érvel, nincs belátással, nem moralizál. Néha robog, olykor csak idegesítően döcög, de mindig halad, egyenesen a célja felé.
Ha lassít, akkor fel, vagy éppen le lehet ugrani, de ezzel kockáztatod, hogy leesel, és ha nincs szerencséd, akkor a kerekek alá zuhansz. Még ha nem is halsz meg, örök életedre nyomorék maradsz. Mit mondasz majd, hogy „átrobogott rajtam az élet”? Szekunder szégyen, ha a sors így kitol veled, pedig csak egyet hibáztál. Az sem sokkal jobb, ha túléled, de elvéted a peront és a két állomás között ragadsz, mert mindkettő túl messze van, hogy elérd. A legrémisztőbb verzió, hogy egyszerűen addig zuhansz, amíg el nem fogy a levegő, vagy beleőrülsz. Lent meg csak a bizonytalan szürkeség vár. Ha végre rászánod magad és leszállsz valahol, nem tudhatod, mikor jön a következő vonat, vagy milyen messze van a következő állomás.
Kis szerencsével viszont a helyedre esel és berendezkedsz az adott állomáson. Mert ezek között amúgy vannak szép és békés, olykor érdekes helyek is. Később leszállhat hozzád egy régi ismerős, vagy az eredeti állomáslakókkal is megismerkedhetsz. Összejöhet valami.
Ha folyton az órádat nézed és túl nyughatatlan vagy, egy idő után elindulsz gyalog. Tapasztalatból tudom, hogy a sínek mellett van egy kis ösvény, amit a hozzád hasonló gyalogosok tapostak ki. Valamikor régen. Ez az állomások közelében még keskeny utacska, később inkább egy vékony ösvény, aztán ha elég messze jutsz, akkor már csak egy alig látható sáv, ahol satnyább a fű. Vannak, akik azt mondják, hogy több vonal is létezik, csak meg kell találni a metszéspontokat. Nem tudom, miért nem hiszek ebben. Nekem talán ez az egy is sok. Különben is, már több van mögöttem, mint előttem, és nem szeretnék egy teljesen más menetrenddel megismerkedni.
Az utazásaim során azt tapasztaltam, hogy senki sem tudja pontosan, mikor és hol érdemes leszállni, csak utólag okoskodnak. Ezért tanácsot sem érdemes kérni, pláne nem adni. Mindenki menjen a maga feje után. Csak annyi bizonyos, hogy retúrjegy nincs.
Hát, ilyen bonyolult ez a vasút.
https://www.youtube.com/watch?v=yZW8CzR_I_0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
