Nem akartam írni erről a filmről, de aztán erőt vettem magamon és végül úgy döntöttem, hogy nem kell mindenkinek végig szenvednie ezt a 97 percet, ha leírom, hogy felesleges.
Olyan jól indult. Már úgyis hányok a sok rágógumiból és mekis pohárból összeragasztott amerikai akciókatyvasztól, amikben felpumpált mellű nők omlanak a tesztoszterontól duzzadó karú alfahím ölébe a végén. Vagy valami ilyesmi, valami ehhez hasonló sorrendben. A jó győz, a gonosz meglakol, mindenki mehet haza, nincs itt semmi látnivaló. Ezzel szemben itt van ez a jó kis olasz akciófilm, amiben egy elvonóról meglógott hajléktalan külsejével megáldott szakállas exkommandós - Leonida Riva aka:Fabrizio Gifuni- osztja a pofonokat. Itt van a kicsit már aszott de még szexinek elsüthető feleség Angela/ Monica Piseddu, és a az elrabolt bájos gyermek, de ő annyi szerepet sem kap, hogy érdemes lenne megemlíteni a nevét. Olyan jól indult, de így visszatekintve azt hiszem, hogy eleve azt akartam, hogy jól induljon. Azt akartam érezni, hogy ebből a filmből csak a pénz hiányzik, mert a többi- gondolok itt elsősorban a színészi játékra és a cselekményvezetésre- megvan.
Hát, nincs. Nem volt. Semmi sem lett. A nem túl magasról induló akciómutató is lassan visszavánszorgott a „közben telefonozhatsz, nem maradsz le semmiről” tartományba. Volt egy ilyen gonosz gyerekkereskedő, meg egy csomó rosszul szabott öltönyben futkosó guminyakú pribék, rommá tetovált prosti, rommá tetovált strici, rommá tetovált verőember. Lassan azt kellett gondolnom, hogy ez egy tetováló szalon reklám. De nem. Ez nem volt más, mint egy gyenge kísérlet arra, hogy ez tényleg ezerszer hallott, látott, megunt történetet újra elmeséljen. Nekem nincs bajom az ilyenekkel, ha látok valami minimális kreativitást, vagy csavart. De itt a 97 perc alatt egy ilyen sem történt. A leghúzósabbnak akart / vélt / kívánt rész, amikor a morcos és már sérült apa egyenként széthenteli az elé kerülő rosszfiúkat, annyira hiteltelenre sikerült, hogy egy Felcsút-MTK kezdőkörbeli kakaskodásban is több lett volna az adrenalin.
És nem a CGI-t, meg a túlfizetett kaszkadőröket hiányolom, vagy a robbanó autókat. A szörnyeteget hiányoltam, aki Rivában lakott állítólag, de vagy nem ébredt fel a zajra, vagy egyszerűen elvétette a kivezető utat a főszereplő deresedő szakállában. Ez lehetett volna egy olyan jelenet, mint az Oldboy kalapácsos ámokfutása, ami után csak csontok és vér maradt a folyosón.
Nem lett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
