Gondolatkarantén

Már hiszek, mondta Neo Morpheusnk és lezuhant a tetőről

A Skywalker család tehet minden bajunkról?
IGEN!

Az év utolsó hetében tartott Star Wars maraton alkalmat adott arra, hogy jobban átlássam a Csillagok Háborúja galaxisát, és pontosabban megismerjem annak szereplőit. Sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy a 9 epizód a Skywalker család tagjainak penetráns bénázását mutatja be három generáción keresztül.

 Anakin Skywalker/ Darth Vader

Ő ennek az univerzumnak a kis Lyézusa, hiszen az anyukája elmondása szerint „nem volt apja”. Mivel a szent lélek nem került szóba, csak arra tudok gondolni, hogy a midikloriádok ejtették teherbe Shmit (ez az anyja neve…). Utána viszont nem sokat törődtek a kis Anakinnal, aki ugyan egy műszaki zseni volt, de sajnos az érzelmi intelligenciája némileg hiányosra sikerült. Ezt még lehet védeni a rabszolgasorban töltött gyermekkorral, de a felnőttként elkövetett baklövéseire aligha lehet mentség. Tíz év után jutott eszébe, hogy meg kéne látogatni anyut, akit szerencsétlen módon akkorra kínoztak halálra a buckalakók. Őket a szemet-szemért, "egy teljes falut anyámért" elv alapján azon nyomban ki is irtotta.c4p7vgr1zqd41.jpg

A hirtelen felindulásból elkövetett mészárlás sem olyan oké dolog, de utána azzal a felkiáltással állt Palpatine (a Sötét Nagyúr) mellé, mert meg akarta menteni a szerelmét. Közben csak azért nem ölte meg, meg Obi Van Kenobi az útját állta, de arra jutott ideje, hogy a Jedi templom ártatlan növendékeinek rövid élete végére kitegye a pontot.

Fura, hogy a lábainak, egyik karjának, a hajának és a bőre nagy részének elvesztése után- félig gépként-félig emberként – leélt évtizedeiről keveset tudtunk meg, pedig a legendát valójában azzal alapozta meg. Az uralkodó hűséges kutyájaként, vérben és belsőségekben gázolva hajtotta igába az egész Galaxist, immáron megszabadulva az erkölcsi gátaktól.

Luke Skywalker

A legtöbbet szerepeltetett, ám a legunalmasabb Égenjáróról sokkal kevesebbet tudunk beszélni. Az erő mindenképpen átjárja, de ezen kívül sajnos kevés egyéb tehetség jutott neki. Az Új reményben betöltött szerepe alapján okosnak semmiképpen sem mondhatnánk, de mentségére szóljon, hogy ő legalább mindig, mindenkivel szemben jóindulatú volt. Sablon, de ez a jóindulat vezetett a pokolba.luke-skywalker-6.png

Ben Solo eltévelyedése egyértelműen az ő lelkén szárad. Ha már nem volt jó tanár, legalább megállíthatta volna, amikor még volt rá lehetőség. De gyenge volt. És erre sem úgy reagált, hogy „csakazértis” jóvá teszem, hanem elbújt. Ez igazán nagy Jedihez méltó cselekedet volt Luke. Kösz szépen!

Leia Skywalker

Az egyetlen nő. Neki csak azt sikerült bebizonyítania, hogy igazi karrieristaként folyamatosan a Köztársaságért, Lázadókért, Ellenállókért harcolva nem lehet gyereket nevelni. Vagy ha lehet, Leia ezt nem tudta, vagy nem akarta megoldani. Egyetlen gyerekét a felelőtlen nagybátyjára bízva, egy soha nem működő kapcsolat elől menekülve évtizedeket tölt el tök feleslegesen a Galaxis legeldugottabb pontjain. princess_leia_s_characteristic_hairstyle.jpg

Ben Solo /Kylo Ren

Tudom-tudom, ő nem Skyawalker, hanem Solo. De a DNS benne van, és a papa szellemi örökségét egyértelműen Kylo vitte tovább.

A kis Ben a lehetséges gének közül sajnos az érzelmileg labilis, de legalább könnyen befolyásolható csomagot húzta le, több millió galaxis lakó legnagyobb bánatára. Felesleges kegyetlenségért neki sem kell a szomszédba mennie. Az első adódó alkalommal addigi társai ellen fordult és kihasználva az ERŐfölényét, annak rendje és módja szerint kardélre hányta őket (emlékszel Anakin?). Újabb hasonlóság a méltán közkedvelt nagypapával, hogy a haláluk előtt nem sokkal azért meggondolták magukat és abba a kézbe is beleharaptak, mely oly sok időn keresztül etette őket.star-wars-rise-skywalker-ben-solo-lightsaber-duel-rise-kylo-ren--1210369-1280x0.jpeg

Ben nem volt olyan erős, mint nagyapja, nem volt olyan karakteres, mint apja, nem volt annyira elvhű, mint a nagybátyja, így gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, hogy valami fatális hülyeséget csináljon. Világuralmi terveinek porba hullása után még próbálta tisztára mosni a dinasztiát, de ez elvetélt próbálkozás volt.

Ironikus módon- ha nem jön egy váratlan csavar- vele ért véget a Skywalker vérvonal rövid, de annál markánsabb jelenléte a Galaxisban, és továbbra is egy Palpatine kezében lesz a világ sorsa!

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatkaranten.blog.hu/api/trackback/id/tr7216383336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gondolatkarantén

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása